A biztonságos kötődés már a magzatkorban megalapozódik

A várandós nő hasán szív formát alakítanak a szülők kezei, jelezve a köztük lévő szeretetet.

A várandóssággal kapcsolatban gyakran lehet hallani, hogy egyfajta módosult
tudatállállapottal jár. De mit is jelent ez? Természetesen nem arról van szó, hogy a
kismama egész nap egyfajta hipnotikus állapotban létezne, de megnő a fogékonysága
a saját belső világa iránt, jobban hozzáfér a belső tudattalan folyamataihoz, ezt úgy is
mondhatjuk, hogy lelki áttetszőség jellemzi. Ez gyakran abban is megnyilvánul, hogy
az egyébként keveset álmodó kismamák is intenzív álomtevékenységről számolnak
be.


Mindez olyan utakat nyit meg a saját belső világunkhoz való kapcsolódás, akár
múltbeli kötődési nehézségeink vagy saját magzatkori élményeink átdolgozása terén,
amelyek lehet, hogy korábban rejtve voltak előttünk. Az utat a múlthoz gyakran a
várandóssággal járó testérzetek jelentik. Amikor kapcsolódunk az újfajta
testérzeteinkhez, akkor ez azon túl, hogy segíti a babával való kapcsolódást,
emlékeztet minket azokra az élményekre is, amit mi magunk magzatként megéltünk a
méhen belül.


Az anya-magzat kapcsolatanalízis segít nekünk abban, hogy jobban tudjunk
kapcsolódni a babához, érzékelni tudjuk mindazt, ami felőle jön. Ehhez azonban első
lépésként sokszor rendeznünk kell a saját történetünket. Ameddig ugyanis nem
vagyunk tisztában saját elakadásainkkal, akkor hajlamosak lehetünk arra, hogy a saját
magzati élményeinket rávetítsük a babánk élményeire és kevésbé tudjuk őt úgy
érzékelni, amilyen, egy önálló élményekkel és érzésekkel rendelkező kis emberként.
Képzeljünk el egy anyát, Anitát, aki nem várt gyerekként, esetleg egy már nem
működő házasságba érkezett a családjába. Akinek az anyját sokkal inkább lekötötte a
saját kapcsolatának a nehézsége, mint a babájával való kapcsolódás. Átérezhetjük,
hogy Anita magzatként mennyire magányosnak érezhette magát. Amikor Anita maga
is várandós lesz, hiába egy jól működő párkapcsolatba, nagy várakozással telve
vállalja a babát, mégis megjelenhet benne a félelem, hogy nem fog tudni kapcsolódni
hozzá. Ezek a félelmek sokkal inkább táplálkozhatnak a múltból, mint a jelen
valóságából.


A biztonságos kötődés alapja a ráhangolódás. Kötődésről sokszor akkor szoktunk
beszélni, amikor már megszületett a baba, pedig a kötődés már a méhen belül
elkezdődik. Tehát már a méhen belül elkezdhetünk érzékenyen reagálni a babánk
felől jövő érzésekre. Ezáltal a baba már a méhen belül azt élheti meg, hogy az
élményei megértésre találnak az anyában, ami megalapozza a későbbi biztonságos
kötődését.


Manapság már sok kutatás elérhető azzal kapcsolatban, hogy az anyák, még ha
eredetileg bizonytalan kötődéssel rendelkeztek is, ha dolgoznak a saját történetükkel
és ezáltal biztonságosabbá válik a kötődésük, akkor ezáltal megtörhetik a negatív
transzgenerációs mintákat. Ez persze már a várandósságot megelőzően elkezdődhet, de ha valaki a várandósság során kezd el foglalkozni ezzel a kérdéssel, akkor pont a
korai élmények jobb hozzáférhetősége miatt hatalmas lépéseket tehet ezen a téren.
De hogyan is történik mindez a gyakorlatban? A kismama a kapcsolatanalízis során
relaxált állapotba kerülve lelki szemeivel megkeresi a méhét, bebocsátást kér és egy
elképzelt álomernyőn keresztül fogadja a megjelenő testérzeteket és fantáziákat.
Ebben az időn kívül álló térben megjelenhetnek nem csak a jelennel, de a múlttal
vagy jövővel kapcsolatos élmények és fantáziák is. A kapcsolatanalízis segítségével
el tudjuk kezdeni szétszálazni ezeket annak érdekében, hogy a múlt egyre kevésbé
befolyásolja a jelent.


Ha úgy érzed, hogy múltbeli nehéz kötődési élményeid nagy befolyással vannak arra,
ahogyan a várandósságod folyamatát megéled, ahogyan a babádhoz kapcsolódni
tudsz, akkor a kapcsolatanalízis sokat segíthet neked a saját és babád kötődésének a
biztonságosabb irányba való mozdításában. Ha szeretnél elindulni ezen az úton, vedd
fel velem a kapcsolatot itt az oldalon!

Weboldalunk sütiket használ a jobb böngészési élmény érdekében. A részletekért kérlek, olvasd el az Adatvédelmi tájékoztatónkat.