Sokszor lehet hallani, hogy a veszekedés akár előre is viheti a párkapcsolatot, hogy
ha általa sikerül meghaladnunk egy-egy konfliktusos helyzetet. Azonban ez a
veszekedésnek nem minden formájáról mondható el. Amikor a vita hevében beszűkül
a látóterünk saját magunkra és a másik nézőpontját elveszítjük, akkor nem igazán
beszélhetünk előrevivő konfliktusról.
A termékeny vitához ugyanis az szükséges, hogy képesek legyünk hozzáférni a
gondolatainkhoz és érzéseinkhez, meg tudjuk ezt osztani a másikkal. Továbbá
nyitottak tudjunk maradni az ő belső világa felé is. Ha ilyen módon sikerül egymás
felé fordulni, akkor kölcsönös megértettséget élhetünk át és növekszik a kapcsolatban
megélt intimitás.
Amikor azonban a vita hevében túl erős érzelmek árasztanak el minket, akkor
beszűkül a gondolkodásunk. Ilyenkor hajlamosak lehetünk a leegyszerűsítő
értelmezésekre, vagyis arra, hogy azt gondoljuk, hogy ami a mi fejünkben van a
helyzettel kapcsolatban, az egészen biztosan úgy is van. Ilyenkor fel sem merül, hogy
a másiknak a valóságról egy teljesen más képe lehet.
Ahhoz az orrszarvúhoz hasonlóan, aki tájképeket fest és minden kép közepén
megjelenik a szarva, mintha az a valóság részét képezné és nem tűnik fel neki, hogy a
táj csak az ő nézőpontjából olyan.
De térjünk vissza az emberekhez. Amikor valaki korábbi tapasztalatai miatt
bizalmatlan a párjával szemben, lehet, hogy nyugodt helyzetekben képes kontroll
alatt tartani a bizalmatlanságát és komplexen megítélni a történéseket. De amint
elárasztják az érzelmek, elveszíti a tájékozódó képességét.
Tegyük fel, hogy egyik este a párja kicsit később jön haza és nem is telefonál, ez a
bizonytalan helyzet, főleg, hogy ha rárímel a korábbi csalódásaira, erős szorongást
válthat ki benne. Olyan rémképek jelennek meg előtte, hogy a másik biztosan
megcsalta, bebizonyosodott, hogy benne sem lehet megbízni.
A váratlan túlóra miatt későn hazaérő, gyanútlanul felbukkanó partner már lehet,
hogy csak a másik dühével szembesül és nem érti, hogy mi történt. Ha meg tudja
őrizni a támadással szemben a jelenlétét, tekintetbe tudja venni, hogy a másik
hajlamos a bizalmatlanságra, csillapítóan tud reagálni és nyílttá tudja tenni a saját
oldalát, akkor lehet esély a tisztázásra.
De azért kevés ember van, aki támadást érzékelve ennyire higgadt tud maradni és
nem kezd el rögtön visszatámadni vagy védekezni és ezt meg is lehet érteni.
Különösen akkor, hogy ha az ő oldalán pedig egy olyan sérülékenység van, hogy
bármit tesz, nem lehet a másik elvárásainak megfelelni.
De mit lehet ilyenkor tenni? Ahhoz, hogy vissza tudjunk térni a komplexebb
gondolkodáshoz, először is arra van szükség, hogy intenzív érzéseink csillapodni
tudjanak. Ilyenkor jó, hogy ha vannak eszközeink önmagunk megnyugtatására. Nagy
segítségünkre lehetnek a különböző légzőgyakorlatok vagy az olyan intenzív
érzékszervi élmények keresése, melyek le tudnak horgonyozni minket a jelen
pillanatban.
Következő lépésben pedig fontos lehet, hogy el tudjunk kicsit távolodni a saját
érzéseinktől és gondolatinktól és el tudjunk mozdulni a másik megértése felé. Ez
jelentheti egyrészt azt, hogy érzékelni kezdjük, hogy mit látunk most a másikon.
Észrevehetjük, hogy nyíltan néz a szemünkbe, érdeklődve fordul felénk, ezek mind
fontos jelzései lehetnek annak, hogy fontosak vagyunk a számára.
A látható viselkedésen túllépve az is segíthet, hogy ha felidézzük magunkban a
kapcsolatunk közelmúltbeli történéseit. Lehet, hogy eszünkbe jutnak olyan
pillanatok, amikor közel éreztük magunkat a másikhoz és éreztük a szeretetét.
Mindezzel nem azt akarom sugallni, hogy ne fordulhatna elő olyan, hogy valakinek a
párjáról kiderül, hogy tényleg nem lehet megbízni benne. Viszont ebben az esetben
nem csak az érzéseink jeleznek, hanem a tágabb kontextust figyelembe véve is
találhatunk gyanús jeleket.
Ha úgy érzed, hogy szeretnél fejlődni abban, hogy képes legyél jobban megnyugtatni
saját magad, akkor sok szeretettel várlak a jövő februárban induló Érzelemszabályozó
csoportban!